Mi vezetett az Aszad-rendszer bukásához?

Mi vezetett az Aszad-rendszer bukásához?

Közel 50 év után a szíriai Aszad-rendszer egyik pillanatról a másikra megbukott. Bár voltak jelek, melyek ebbe az irányba mutattak, a gázai és a libanoni háború, a kétszeri közvetlen izraeli-iráni csapásváltás, valamint a globális környezetben Oroszország ukrajnai háborúja, illetve az amerikai elnökválasztás árnyékában Szíria, úgy tűnt, legalábbis nyugvóponton van, és mint ilyen, nem került a nemzetközi figyelem középpontjába. Egészen addig, míg a szíriai kormánnyal szembenálló fegyveres csoportok, élükön a Haj’at Tahrír as-Sámmal rajtaütésszerűen el nem foglalták Szíria második legnagyobb városát, Aleppót, majd egy villámhadjárat keretében Homszot, Hamát és végül a fővárost, Damaszkuszt.

Aszad bukása után válik csak világossá, milyen kegyetlenkedések folytak az országban - Megkezdődött a tömegsírok feltárása

Aszad bukása után válik csak világossá, milyen kegyetlenkedések folytak az országban - Megkezdődött a tömegsírok feltárása

A szíriai polgárháború lezárását követően egyre több bizonyíték kerül napvilágra az Aszad-rezsim által elkövetett jogsértésekről. Az ellenzéki csoportok és mentőalakulatok most tárják fel a megbuktatott elnök börtönhálózatát és tömegsírjait, ahol becslések szerint több mint 100 000 ember tűnhetett el 2011 óta - jelentette az ABC.

Úgy tűnik, egyvalaki nagyon jól jött ki a szíriai káoszból – Ilyen nagyszabású akciót régen láthattunk

Úgy tűnik, egyvalaki nagyon jól jött ki a szíriai káoszból – Ilyen nagyszabású akciót régen láthattunk

A szíriai polgárháború újbóli elmérgesedésével a szomszédos Izrael is felpörgette a katonai akcióit a káoszba süllyedő országban: ötven év után az IDF alakulatai kitörtek a Golán-fennsíkról, izraeli tankok gördültek át arab falvakon, mindennapossá váltak a légicsapások. Jeruzsálem számára egyszerre hatalmas lehetőség, illetve komoly veszély a szír diktátor bukása. Nézzük, miért durvult éppen most be Izrael.

Erre aztán nem számítottunk: tényleg országos kiegyezés jöhet Szíriában?

Erre aztán nem számítottunk: tényleg országos kiegyezés jöhet Szíriában?

Bassár el-Aszad szír elnök elűzése után nyitott kérdés volt, hogy mi fog történni az ország északkeleti harmadát irányításuk alatt tartó, az elnököt megbuktató szervezetekkel alapvetően ellenséges viszonyt ápoló kurdokkal. A Kurdistan24 közleménye alapján meglépték a váratlant, és nyitottnak mutatkoznak a lázadókkal való együttműködésre.

Műholdképek bizonyítják: nagyon is aggódnak az oroszok a szíriai hatalomátvétel miatt

Műholdképek bizonyítják: nagyon is aggódnak az oroszok a szíriai hatalomátvétel miatt

A szíriai Tartusz kikötővárosában jelentős változások történtek az elmúlt napokban, amelyek az orosz katonai és kereskedelmi jelenlét hirtelen csökkenésére utalnak. A műholdképek és hajókövető adatok elemzése alapján úgy tűnik, hogy az orosz hadihajók elhagyták a kikötőt, és a kereskedelmi forgalom is leállt, miután Bassár el-Aszad kormánya vasárnap megbukott - tudósított a New York Times.

Washingtont is váratlanul érte a történelmi fordulat a Közel-Keleten – Ezt lépheti Donald Trump

Washingtont is váratlanul érte a történelmi fordulat a Közel-Keleten – Ezt lépheti Donald Trump

Amennyire elhúzódott a 2011-ben, az "arab tavasz" hatására kirobbant szíriai polgárháború, úgy szinte egyik napról a másikra bukott meg Bassár el-Aszad szíriai rezsime a hétvége folyamán. A világot, és benne a polgárháborúban részt vevő számos nagyhatalmat, milíciát és terrorszervezetet is meglepetésként érte az összeomlás gyorsasága, és nem volt ez másképp Washington D.C.-ben sem. Az elnöksége utolsó heteit rúgó Joe Biden amerikai elnök igyekezett saját külpolitikai sikereként keretezni a történteket, de legtöbben már a január 20-án hivatalba lépő Donald Trump felé fordulnak: mire készülhet a régi-új republikánus elnök Szíriában? És ki jöhet ki belőle a legjobban?

Megvan, ki lesz Szíria új miniszterelnöke

Megvan, ki lesz Szíria új miniszterelnöke

A szíriai átmeneti kormány új vezetőt kapott, aki korábban a lázadók oldalán állt. Mohamed el-Bashir, az egykori mérnök és jogász lett az ügyvezető miniszterelnök, akinek mandátuma 2025 márciusáig tart - közölte a Sky News.

Megbukott a szír diktátor, de a neheze még csak most jön - A jelenleginél is nagyobb káoszba torkollhat a polgárháború

Megbukott a szír diktátor, de a neheze még csak most jön - A jelenleginél is nagyobb káoszba torkollhat a polgárháború

Szombat este elmenekült Szíriából a Közel-Kelet egyik legkegyetlenebb diktátora, Bassár al-Asszad. A szíriai kormányerők bukása után milíciák garmadája igyekszik megszilárdítani hatalmát a sokat szenvedő országban, miközben a regionális nagyágyúk is próbálják a lehető legjobb helyzetbe hozni magukat. Aszad elűzése egy problémát megoldott, de számtalan kérdést vet fel. Nézzük, mik ezek.

Vérfürdőre számítottak Aszad támogatói Szíriában, de meglepőek a tapasztalataik

Vérfürdőre számítottak Aszad támogatói Szíriában, de meglepőek a tapasztalataik

A szíriai elnök, Bssár al-Aszad bukása után az alavita közösség és más, korábban lojális csoportok körében bizonytalanság és félelem uralkodik. Sokan értetlenül állnak az események előtt, különösen annak fényében, hogy milyen sok áldozatot hoztak az elmúlt években a rezsim fenntartása érdekében. A Reuters beszámolója szerint azonban a helyzet egyelőre nyugodtabb, mint azt sokan várták.

Kiderült, hova menekülhetett a bukott szír diktátor

Kiderült, hova menekülhetett a bukott szír diktátor

Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ egy Kreml-közeli forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Bassár al-Aszad, Szíria megbukott elnöke családjával együtt Moszkvában tartózkodik. A hírügynökség szerint az orosz főváros menedékjogot biztosított számukra - számolt be a Sky News.

Most durvul be Izrael? - Bevonul az IDF Szíriába

Most durvul be Izrael? - Bevonul az IDF Szíriába

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök néhány órával ezelőtt a Golán-fennsík Izrael által irányított részéről jelentkezett be. A kormányfő közölte, hogy Basár el-Asszad bukásával és a Szíriában beállt helyzettel érvényét veszítette a két ország között 1974-ben beállt tűzszüneti megállapodás, az IDF pedig kiterjeszti az irányítását a régióban - írja az ABC.

Moszkva: Aszad elhagyta Szíriát

Moszkva: Aszad elhagyta Szíriát

Az orosz külügyminisztérium szerint Aszad elhagyta az országot, miután "utasítást adott a hatalom békés átadására".

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ők a világ legjobb katonái, mégis kevesen tudják, mit csinálnak - Íme a nagy kommandós sztori
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.